Veszprém, Botev Kupa

 

  2013. április 21.-én rendezték Veszprémben az V.  Botev Kupát.  Iskolánk 3 csapattal is képviseltette magát, 17-en indultunk reggel fél 6-kor a megmérettetésre.  Mivel ez egy komoly országos verseny, sok-sok gyakorlás elõzte meg az indulást.
  A buszon nyoma sem volt az izgalomnak, vidám hangulatban telt a másfél órás út.
  A verseny helyszine a Vetési Albert Gimnázium volt, mellesleg jegyezzük meg, az X Faktoros Vastagh Tamás itt érettségizett. Nagy örömünkre szolgált, mikor megtaláltuk a fényképét az egyik folyosón, a táblán.
  A gimnázium tornacsarnoka szuper, hatalmas lelátó terpeszkedik benne.
  Így kényelmesen elfért a rengeteg jáki szurkoló, akik szorítottak a csapatainknak, s hangos tapssal buzdítottak bennünket. Természetesen Dobos Katinéni volt az egyik vezérszurkolónk!

  

  Legfiatalabb versenyzõink közül négyen – Tóth Dorka, Czene Boglárka, Nagy Eszti és Novák Tamara- életük elsõ versenyén vettek részt, és nagyon szépen helytálltak .

  Ebbe a csapatba tartoztak   még Tímár Tirza és Németh Petra is. A 6. helyen végeztek.

 

  A kicsit nagyobb lányok hetedikek lettek, 3 csapatot így is meg tudtak elõzni.

 

Csapattagok:   

  Balczár Hajnalka, Kenyeri Dorottya, Németh Petra, Kovács Izabella, Kovács Rebeka, Varga Dorina, Németh Patrícia.

 

  Délután került sor a nagylányok versenyére. Kovács Eszti mostanra épült fel a január elején elszenvedett bokaszalag szakadásából. Tehát teljes volt a  csapat!

   Jó lenne valami szép eredményt elérni! Vajon sikerülhet?

  Egy csapat kivételével az összes többi csapat részt vett az országos bajnokságon, ahová mi be sem kerültünk!!!

  Koncentráltunk, izzadtunk, reménykedtünk, elkeseredtünk...

  Végig nem tudtuk, pontszámainkkal  hányadik helyre kerülhettünk.

  Aztán mikor az eredményhirdetésen hátulról haladva kihirdették már azt is, ki lett a 4., örömünkben majdnem táncot jártunk, hogy megvan a dobogós helyezés.

  Aztán végül ennél is jobban zártunk, a dobogó 2.fokára állhattunk fel.

  Patrus annyira meghatódott, hogy sírva fakadt. A lelátóról zúgott a taps és a „ Szép volt Ják!” kiáltás.

  A nagyok csapatának tagjai:

  Völgyi Nóra, Németh Angelika, Kovács Eszter, Papp Kamilla, Németh Patrícia, Balogh Valentina, Forgács Fanni.

 

  De még ennél is szebb lett a vége.

  Kovács Eszter 3., Papp Kamilla 4. lett.

 

   Rengeteg ajándékkal, érmekkel, kupával megrakodva indultunk a buszhoz. Ekkor dézsmáltuk meg Tirza anyukájának, Marika néninek a nagyon finom lekváros piskótáját ,amit utólag is köszönünk.

   A hazafelé vezetõ úton a vidámság a tetõfokára hágott ,mindannyian jó élményekkel, elégedetten tértünk haza.